Ötlettől az üzletig

Van egy ötleted? Segítünk megvalósítani!


Amennyiben rendelkezel egy ötlettel, először meg kell vizsgálni, hogy tartalmaz -e értéket teremtő újítást, másodszor azt, hogy pénzügyi szempontból is életképes -e, valamint természetesen a gyakorlatban is megvalósíthatónak kell lennie.


Ha az ötleted a gyakorlatban is szeretnéd megvalósítani az alábbi linken keresztül el tudod juttatni a részünkre, mi pedig átnézzük, és ha úgy ítéljük minden szükséges támogatást megadunk Neked.


Első körben igyekszünk minden szükséges feltételt biztosítani, hogy az a megvalósulás útjára léphessen. Az egyetemi kompetenciák nagy segítségedre lehetnek, melyeket itt http://innobuda.hu érhetsz el. Ezen a felületen keresztül megtalálhatod az Egyetemen rendelkezésre álló laboratóriumokat, eszközöket, valamint szolgáltatásokat, ha az szükséges pedig a megfelelő emberekkel, vállalatokkal is segítünk felvenni a kapcsolatot.


Az ötlet megvalósításához segítséget nyújthatnak futó képzéseink, mentoraink, a Proof of Concept pályázat és az Innnovációs Iroda is.


Ha az ötleted olyan újítást tartalmaz, ami szabadalmi, vagy egyéb olyan kategóriába esik, ami az iparjogvédelmi oltalmi formák témakörébe tartozik (pl.: formatervezési minta, használati minta, védjegy) ahhoz, hogy ötleted biztonságban maradhasson és később valóban értékké válhasson a Kutatói Kisokos lesz segítségedre. Fontos ismerned még a Szellemi Tulajdon Védelmi Szabályzatot is, mely szintén segít eligazodni a szellemi tulajdonnal kapcsolatos összetett információrengetegben. Ha eljut az ötleted a találmánnyá válás útján abba a fázisba, amikor valóban szabadalmaztathatóvá válik, a Szolgálati és alkalmazotti találmány bejelentési formanyomtatványt kell kitöltened, melynek beküldésével a szabadalmi eljárást el tudjuk indítani. Ebből a fázisból az Innovációs és Iparjogvédelmi Bíráló Bizottság elé kerül, az ottani pozitív elbírálás után pedig a Rektori hivatalba. Ha mindkét helyről pozitív az elbírálás, elindítjuk a szabadalmi eljárást.


Természetesen tőkére is szükséged lesz a megvalósításhoz. Ebben is igyekszünk a segítségedre lenni, szükség esetén segítünk a cégalapításban, startuppá válásban, tőkebevonásban, hogy ötleted ne csak álom legyen, hanem valóban megvalósulhasson!


Ötlettől az üzletig