Csatlakozz hozzánk egy őszinte és interaktív beszélgetésre arról, hogy a kudarcok hogyan vezethetnek növekedéshez és eredményekhez!
Dátum: 2024. október 17., csütörtök 18:00 – 20:00
Helyszín: Kandó Kálmán Kollégium, 1034 Budapest, Bécsi út 104.
Az INNOMEET – az Óbudai Egyetem innovációs eseménysorozatának – célja, hogy közelebb hozza a startupok világát az egyetemi közösséghez, és bemutassa annak innovációs ökoszisztémáját az érdeklődők számára. A szervezeti és pénzügyi feltételek biztosítása mellett a tartós siker záloga, meghatározó eleme az eredményes networking tevékenység, melyet a rendszeresen megrendezésre kerülő INNOMEET fórummal támogat meg az Egyetem.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésben az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesülettel különdíjat alapított az Óbudai Egyetem „Leginnovatívabb szakdolgozat/diplomamunka” pályázatához. A kezdeményezés célja, hogy elismerje és támogassa azokat a hallgatókat, akik a szakdolgozatuk vagy diplomamunkájuk révén innovatív megoldásokat kínálnak Budapest problémáira.
A különdíj értéke mind a szakdolgozat, mind a diplomamunka kategóriában 150.000 forint, amelyet olyan pályázók nyerhetnek el, akiknek munkája Budapesthez kapcsolódik, vagy tág értelemben vett budapesti problémára nyújt megoldást.
A pályázatok benyújtási határideje 2024. szeptember 15., vasárnap éjfél. Az elbírálásra a hét végén kerül sor, amikor a leginnovatívabb ötletek méltó jutalmazásban részesülnek.
Szeretnéd végre valóra váltani régóta dédelgetett ötletedet? Már van egy prototípusod és lelkes csapatod, de nem tudod, hogyan vágj bele a piacra lépésbe? Most itt az alkalom!
A Start it @K&H egy startup vállalkozásokat támogató, K&H Csoport által működtetett nemzetközi inkubátor, közösségi tér. A szakmai bootcamp sorozattól kezdve, a dedikált mentorokon és ingyenes irodahasználaton át, az erős kapcsolati hálóig és az inspiráló közösségig, minden programelemünk a te csapatod fejlődését segíti!
Miért lehet érdekes a ti startupok számára? – A program ingyenes. Nem kérünk üzletrészt, nem leszünk tulajdonosok a cégekben. – Irodát biztosítunk Budapest belvárosában: 1067 Budapest, Jókai utca 6. – Mentorálással és szakmai programokkal támogatjuk a fejlődésüket.
Korábbi résztvevők többek között: Volteum, Munch, Roksh, Diversum és még sokan mások.
A Falling Walls Lab nemzetközi tudományos pitch verseny hazai fordulójára szeptember 20-ig várják a hallgatók és fiatal kutatók innovatív ötleteit, projektjeit.
A Falling Walls Lab Hungary szeptember 27-én a Kutatók Éjszakája programsorozat keretében tér vissza Magyarországra. A tudományos pitch verseny keretében hallgatók, fiatal kutatók és pályakezdő szakemberek mutathatják be 3 percben innovatív ötletüket, egy olyan innovációt, vagy áttörést, amely pozitív hatást gyakorol a tudományra és a társadalomra.
A Falling Walls Lab egy világszínvonalú pitch-verseny és szakmai fórum, amely a hallgatók és pályakezdő szakemberek sokszínű és interdiszciplináris csoportját hozza össze, teret biztosítva az áttörést jelentő ötleteknek mind globális, mind helyi szinten. A jelentkezők értékes szakmai támogatást kapnak a program során, amely segíti őket innovációik előmozdításában, a kommunikációs készségek erősítésében, elősegítik az együttműködést, valamint teret biztosítanak a szakmai és tudományos diskurzusnak.
A Falling Walls Lab Hungary kivételes lehetőség a feltörekvő tehetségeknek, hogy az úttörő kutatásokat, üzleti modelleket és kezdeményezéseket minden tudományágban bemutathassák. A kiválasztott pályázók egy rangos zsűri, társaik és egy szélesebb kör előtt élőben prezentálhatják megoldásaikat és válaszaikat a sürgető globális kihívásokra. Az idei nemzeti fordulót a Tech in the City, Startup Grind Budapest, a Regionális Információs és Fejlesztő Tudásközpont, a magyarországi Német Nagykövetség, a Szegedi Tudományegyetem, valamint a HÖOK támogatja.
A Falling Walls Lab Budapestgyőztese résztvételt nyer a 2024. november 7-én Berlinben megrendezésre kerülő globális döntőben, valamint a rangos Falling Walls Tudományos Csúcstalálkozón is. Ez a konferencia páratlan kapcsolatépítési lehetőséget kínál a tudomány, az üzleti élet és a politika befolyásos szereplőivel. A globális döntőn továbbá lehetőség nyílik arra, hogy a Falling Walls feltörekvő tehetségek kategóriájában a “Breakthrough Winner” címért versenyezzenek, amihez pénzdíj is jár, valamint egy újabb lehetőség, hogy ötletüket a nagyrabecsült Falling Walls Breakthrough Day színpadán is bemutassák.
A jelentkezési határidő szeptember 20., eddig várják a hallgatók, fiatal kutatók és pályakezdő szakemberek jelentkezését. A versenyről további információ, illetve maga a jelentkezés az alábbi linken keresztül érhető el: https://lab24.paperform.co
Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 20.
Hazai döntő: 2024. szeptember 27.
További információért keresse a Falling Walls Lab kapcsolattartót: Horváth Balázs | Tech In The CIty e: balazs@startupgrind.com m: +36 70 94 57 175
A Falling Walls Alapítványról
A Falling Walls Alapítvány egy berlini nonprofit szervezet, amely a tudomány támogatásával foglalkozik. Egyedülálló nemzetközi platform a tudomány, az üzleti élet, a politika, a művészetek és a társadalom vezetői számára. A Falling Walls elősegíti a kutatásról és az innovációról szóló vitákat, és a társadalom minden részéből érkező széles közönség körében népszerűsíti a legújabb tudományos eredményeket.
A 2024/25-ös tanévben is megrendezésre kerül a Hungarian Startup University Program. Idén már angolul is!
A Hungarian Startup University Program Magyarország első, angol nyelvű felsőoktatási szintű startup kurzusa. A Program egy két féléves e-learning tárgy, amelynek I. félévében az innovatív gondolkodásmód és a startup világ megismerése kerül a fókuszba, míg a II. félévben vállalatépítéssel kapcsolatos gyakorlati tudást sajátíthatnak el a hallgatók. Az első félév végén a vizsga mellett a hallgatók vállalkozási ötletükről egy one-pagert készítenek, amelyen a második félév során egyetemük javaslatára és a Nemzeti Innovációs Ügynökség támogatásával dolgozhatnak. A második félévet is elvégző hallgatók vállalkozási ötletüket és az elkészült MVP-t (Minimum Viable Product – legkorábban használható, életképes prototípus) akár befektetők előtt is bemutathatják. A program egy szereposztó teszt (16 personalities) kitöltésével kezdődik, amely alapján a startup világ 4 legfontosabb alapítói szerepe közül javaslatot teszünk arra, hogy milyen szerepben végezze el a hallgató képzést.
Kérdés esetén az Innovációs Iroda áll rendelkezésre: innovacio@uni-obuda.hu +36 1 666 5623
The Hungarian Startup University Program is Hungary’s first higher education level, two-semester e-learning startup course in English. In the first semester, the focus is on innovative thinking and learning about the startup world, while in the second semester, students acquire practical knowledge about building a company. At the end of the first semester, in addition to the exam, students will produce a one-pager on their business idea and during the second semester, if they are selected by their university, they will be able to work on the project with the support of the Hungarian Innovation Agency. The most outstanding students who also complete the second semester will have the opportunity to present their business idea and MVP to investors. The programme starts with the completion of a role test (16 personalities), based on which we will propose 4 of the most important founding roles in the startup world, in which the student should complete his/her training.
For questions, please contact the Innovation Office: innovacio@uni-obuda.hu +36 1 666 5623
Az INNOMEET az ÓE innovációs platformja, ahol rendszeresen prominens előadókkal és az ökoszisztéma meghatározó alakjaival találkozhatsz.💯
Szeptember 17-én kerül megrendezésre az Óbudai Egyetemen az eseménysorozat első állomása az @Obuda Uni Venture Capital szervezésében, amelyre a regisztráció már elindult!
Várunk minden érdeklődőt, aki szeretne többet megtudni: 👉 az Óbudai Egyetem innovációs ökoszisztémájáról, 👉 az egyes innovációs platformok, mint az EKIK, az Initium Ventures vagy az OUVC munkájáról és működéséről, 👉 az egyetemisták lehetőségeiről az innováció és a startupok világában!
A 15 legpiacképesebb projekt közül, öt projektben képviselték hallgatói az Óbudai Egyetemet a július 9-én megrendezésre került Hungarian Startup University Program (HSUP) Demo Day eseményén.
2024-ben országosan összesen 180 projekt indult el a HSUP keretében, ebből 167 került a bírálóbizottság elé értékelésre, akik 15 ötletet tartottak a legpiacképesebbnek. A kiemelt csapatok minden tagja 1.000.000 Ft ösztöndíjban részesül, és részt vehetnek a Demo day-en, ahol befektetőknek és inkubátoroknak mutathatják be elképzeléseiket, így akár külső finanszírozást is szerezhetnek ötletük megvalósításához.
Az Óbudai Egyetemen is működő HSUP program a hallgatói innovációkkal foglalkozó Innovációs Iroda támogatásával zajlik már a kezdetektől fogva, csapataink felkészülését kiváló mentorok segítik. A program idei záróeseményén, a Demo Day-en az alábbi projektjeink kaptak lehetőséget a bemutatkozásra és pitchelhettek a neves szakembereket és befektetőek tartalmazó zsűri előtt.
ORBEE: Az ORBEE egy IoT-vezérelt, teljesen automatizált beltéri gazdálkodási rendszer, amely lehetővé teszi a friss termények könnyű, organikus termesztését akár otthon is.
Projektgazdák: Taneja Parvesh, Szabó Hedda, Polgár Patrik Zoltán, Falus Áron
A csapat a 2023/24-es tanév II. félévében meghirdetésre került Proof of Concept tantárgy óráin is részt vettek, valamint a Proof of Concept Pályázat egyik nyertese lett. Az ORBEE már egy éve az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ fókuszpontjában van. A termék sikeréért a munkájukat több alprojektre osztották fel, melyekhez dedikált csapattagok tartoznak, például a talajszubsztrát és a növényekkel kapcsolatos fejlesztésekkel foglalkozók. Jelenleg az MVP (minimum viable product)* kompaktabbá tételén dolgoznak, ami csökkenti a gyártási, szállítási és raktározási költségeket, bővítve ezáltal az ügyfélkört és elérhetőbbé téve a megoldásukat. Emellett tervezik a digitális jelenlétük fokozatos kiépítését, miközben startupok alapítóival és befektetőkkel találkozva bővítik hálózatukat.
Feral Drones: A Feral Drones drónalapú objektumvédelmi rendszert fejleszt, amely csökkenti a személyi őrzés költségeit és minimalizálja az emberi hibákból eredő kockázatokat a mezőgazdaság és az ipar számára.
Projektgazdák: Farkas Csaba, Bársony Anna, Floch Kristóf Zoltán, Tóth Levente
A projekt megvalósítása mögött rengeteg munka állt: a tagok sok munkaórát fektetett a létrehozásban és keményen dolgoztak azon, hogy megvalósítsák a céljaikat. A sikerhez hozzájárult sok támogató, köztük a Mensa HungarIQa tagjai, akik segítettek, amikor elakadtak a folyamatok. A pitch-et a tagok Robotka Zsolttal közösen írták meg. Egy dramaturg segítségével véglegesítették az előadás szövegi részét, aki utána felkészítette a projektvezetőt az előadásra. Ennek köszönhetően a Demo Day-en több inkubátor vezetője is felvette a Feral Drones-szal a kapcsolatot, rengeteg támogatást ajánlottak fel, amit augusztus elején fognak végigtárgyalni. A csapat elkezdte a drón dokkoló prototípus építését a kiemelt ösztöndíjakból, és a csapat létszáma 4-ről 9 főre bővült, tapasztalt szakemberekkel. Egy külsős sales partner már tárgyal a potenciális vásárlókkal, akik értékes visszajelzéseket adnak a termékről. Emellett elindították a logó és név védjegyének bejegyzését, a szeptemberi célok között pedig a cég megalapítása szerepel, majd októberre bemutatható prototípussal fognak rendelkezni.
További résztvevők az Óbudai Egyetemről:
Benke Bálint – HospTrack
Farkas Csaba – Feral Drones
Szvorényi Viktória – Hi-Bike
Taneja Parvesh – ORBEE
Wagner Márk – Stratumax
HospTrack: Az okos betegkövető rendszer célja a műtéti program optimalizálása, csökkentve a várakozási időket és növelve a naponta elvégzett műtétek számát.
Stratumax: Ez az online platform az otthon 3D nyomtatással foglalkozók szabad kapacitását köti össze a lakossági és kisvállalati ügyfelekkel, megkönnyítve az ügyfélszerzést.
Hi-Bike: A Hi-Bike újrahasznosított anyagokból készült, okos, moduláris felépítésű, zárt kerékpártároló és szervizpont, amely NFC technológiával nyitható.
A zsűri a legjobbnak ítélt projekteknek különböző szakmai felajánlásokat tett az esemény zárásaként. Ezen projektek közé tartozott a HospTrack, az ORBEE és a Stratumax is.
2024 szeptemberétől indul a HSUP Advanced program, melyet doktori képzésben részt vevő hallgatók és posztdoktori kutatók számára hoztak létre, hogy újszerű kutatási eredményeik vagy technológiai megoldásaik a startupok világában is érvényesülhessenek.
Ősztől a HSUP új arculattal jelentkezik, és a program teljes egészében angol nyelven fog zajlani.
Gratulálunk az elért eddigi eredményekhez és további sok sikert kívánunk a projektek megvalósításához!
A STARTUP-2024-HSUP-024 azonosító számú projekt a Nemzeti Innovációs Ügynökség közreműködésével, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból valósult meg.
*MVP – minimum viable product: legkorábbi működőképes termék, azaz egy terméknek az a minimális változata, ami már alkalmas arra, hogy a felhasználók, vásárlók elé kerülhessen.
Két csapat is bekerült az Óbudai Egyetemről a Hungarian Startup University Program 15 legpiacképesebb projektje közé.
A Hungarian Startup University Program (HSUP) Magyarország első, felsőoktatási szintű, a startupok világával kapcsolatos képzése. A HSUP célja, hogy a magyar egyetemisták modern vállalkozói tudást és innovatív gondolkodásmódot sajátítsanak el, továbbá megismerjék a startupok működését. A képzés egy új, közös oktatási platformon keresztül történik a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal szervezésében.
Az idei évben 65 hallgató kezdte meg a HSUP II. részét az Óbudai Egyetemen, akik közül 27 hallgató részesült hallgatói ösztöndíjban. 2024-ben országosan összesen 180 projekt indult el a HSUP keretében, ebből 167 került a bírálóbizottság elé értékelésre, akik 15 ötletet tartottak a legpiacképesebbnek. A kiemelt csapatok minden tagja 1.000.000 forint ösztöndíjban részesül, és részt vehetnek a Demo day-en, ahol befektetőknek és inkubátoroknak mutathatják be elképzeléseiket, így akár tényleges külső finanszírozást is szerezhetnek ötletük megvalósításához.
Az Óbudai Egyetem az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ Innovációs Irodája támogatásával fut a HSUP a kezdetek óta, és a csapatokat kiváló mentorok támogatják a felkészülés során. A projektjek közül az alábbi két csapat kapott lehetőséget a pitchelésre az idei Demo Day-en:
BioGreen SmartVeggieTower Taneja Parvesh, Szabó Hedda, Polgár Patrik Zoltán
Feral Drones Farkas Csaba, Bársony Anna, Floch Kristóf Zoltán
Az eseményen más csapatok tagjaként további 5 hallgató vesz részt az Óbudai Egyetemről.
A STARTUP-2024-HSUP-024 azonosító számú projekt a Nemzeti Innovációs Ügynökség közreműködésével, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból valósult meg.
További innovációt támogató programok: Proof of Concept, Leginnovatívabb szakdolgozat 2024
A pályázaton részt vehet minden, az Óbudai Egyetemen szakdolgozatát/ diplomamunkáját 2023/2024 tanév I. vagy II. félévében sikeresen megvédett, alap- vagy mesterképzésben résztvevő hallgató. A szakdolgozatban ismertetett megoldás, eredmény témáját illetően megkötés nincs, az vonatkozhat egy termék prototípusának megtervezésére, kifejlesztésére, egy piacképes szolgáltatás létrehozására, vagy dizájn projektre. A benyújtáshoz mindössze a konzulenstől szükséges egy jóváhagyó online nyilatkozat/ajánlás a versennyel kapcsolatban.
A legfontosabb értékelési szempontok:
a szakdolgozatban leírt eredmény, megoldás innovativitása, újszerűsége
a fejlesztés piacképessége, piaci hiánypótló szerepe
a gazdasági számítás megalapozottsága
a kidolgozottság mértéke és annak színvonala
Az Egyetem az egyszeri támogatást az elnyert összeg erejéig, műszaki áruházakban beváltható utalvány formájában nyújtja.
A verseny az Óbudai Egyetem Innovációs ökoszisztémájának fejlesztésére irányul.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2023/2024. tanév tavaszi félévében ismét meghirdeti az Ujvári János diplomadíj-pályázatot, amelynek célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is feltérképezzék az általuk választott témákat, illetve azok oltalmazhatósági lehetőségeit.
A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, aki végigkíséri a hallgatót a dolgozat elkészítésén.
A hallgatók a pályázaton való részvétellel olyan tudáshoz jutnak, amit a későbbiekben a munkaerőpiacon kutatóként, mérnökként vagy bármilyen más hivatás keretében is hasznosítani tudnak a saját vagy cégük által fejlesztett megoldások piaci oltalmának és menedzselésének során.
A legjobb pályázatok négy kategóriában 250, 200 és 150 ezer forint értékű anyagi elismerésben részesülnek.
A pályázati szándék regisztrálásának határideje: 2024. május 5.
A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje: 2024. július 31.
A pályázatról bővebb információ és a részletes kiírás az SZTNH képzési oldalán található:
Amennyiben szükséges, oldalunk cookie beállításait az alábbiakban tudja módosítani.
Feltétlenül szükséges sütik
Ezen sütik a weboldal rendeltetésszerű használatát biztosítják, a weboldal megfelelő működéséhez szükségesek, éppen ezért ezek használatát nem lehet megtiltani.
Funkcionális sütik
Az oldal statisztikai, elemzési célra sütiket használ (pl Google Analytics), azonban a weboldal ezek elfogadása nélkül is használható.
Ezeknek a sütiknek a használata segíti a munkánkat az oldal működésének javításában.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.