2025. május 23-án sikeresen megtartottuk a Proof of Concept (PoC) program második fordulóját, ahol a továbbjutott pályázók lehetőséget kaptak arra, hogy személyesen is bemutassák projektötleteiket egy szakmai zsűri előtt. A rendezvény során minden csapatnak 5 perc állt rendelkezésére, hogy lenyűgözzék a zsűrit az ötletükkel és megmutassák, mennyi lehetőség rejlik benne.
A magas színvonalú prezentációk után az alábbi négy projekt részesült támogatásban:
ADM – Additive Digital Manufacturing
AgroLeaf – Szőlőbirtok menedzsment applikáció
Edu.katt – Szimulációs oktatási platform
Okos bioreaktor modul okos laboratóriumhoz
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) különdíját a Hatásnövelő mechanizmuson alapuló kamionfogó virágláda fejlesztése nevű projekt nyert el, a kiemelkedő ötletéért és megvalósítási tervéért.
Gratulálunk a nyerteseknek, és köszönjük minden résztvevőnek a lelkes részvételt! Bízunk benne, hogy a PoC program hozzájárul a fiatal innovátorok fejlődéséhez, és segít a jövő sikeres vállalkozásainak megalapozásában.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara különdíjat hozott létre az Óbudai Egyetem „Proof of Concept 2025” pályázatához. A díj célja, hogy elismerje és támogassa azokat a hallgatókat, akik szakdolgozatukban vagy diplomamunkájukban innovatív megoldásokat kínálnak Budapest kihívásaira.
A különdíj összege 300.000 forint. Az elismerés olyan pályázóknak szól, akik munkájukban Budapesthez kapcsolódó, vagy a főváros problémáira reflektáló megoldásokat dolgoznak ki.
Nagy örömmel osztjuk meg, hogy a Science Park Graz által szervezett „2025 Idea Competition Awards” átadóján a Palletrix csapat kiemelkedő eredményt ért el: megnyerte a Mobilitás kategóriát!
A Palletrix egy úttörő megoldást fejleszt ipari logisztikára: intelligens, automatizált raklapkezelő rendszerük (Smart Pallet Exchange Unit) lehetővé teszi, hogy a raklapcsere a szállítási lánc különböző pontjain gyorsabban, hatékonyabban és emberi beavatkozás nélkül történjen. Ezzel nemcsak az árumozgatás válik gördülékenyebbé, de jelentős munkaerő-megtakarítást és fenntarthatóbb működést is kínálnak a logisztikai iparágnak.
Külön büszkeség számunkra, hogy az Innovációs Iroda támogatóként kísérhette végig a Palletrix csapat fejlődését és pályafutását ezen az izgalmas úton. Nagy megtiszteltetés volt részese lenni az ötletük kibontakozásának, és látni, hová jutottak el a verseny során.
A verseny többi nyertese a következő kategóriákban bizonyított:
🌌Bubo – Űripar 🌱Nanovibes – Energia és Környezet 🩺PureSurf – Egészségügy 💻 RiskOpex – Digitális gazdaság és ICT
A Science Park Graz eseménye minden évben a régió egyik legjelentősebb innovációs megmérettetése, amely új lendületet ad a kezdő vállalkozóknak és ötletgazdáknak. A 2025-ös év is megmutatta, hogy a jövőt azok formálják, akik mernek újat gondolni.
Ezúton is szívből gratulálunk a Palletrix csapatnak – büszkék vagyunk rátok!
Congratulations to the Palletrix team for their success at the 2025 Start-up Ideas Competition! 🚘💡
We are very happy to announce that at the “2025 Idea Competition Awards” organized by Science Park Graz, the Palletrix team has achieved an outstanding result: winning the Mobility category!
Palletrix is developing a pioneering solution for industrial logistics: their intelligent, automated pallet handling system (Smart Pallet Exchange Unit) allows pallet exchange at different points in the supply chain to be faster, more efficient and without human intervention. This not only makes goods movement smoother, but also offers significant labour savings and more sustainable operations for the logistics industry.
We are particularly proud that the Innovation Office has been able to support the Palletrix team in their development and career throughout this exciting journey. It has been a great honour to be part of the unfolding of their idea and to see where they have come through the competition.
The other winners of the competition demonstrated their skills in the following categories:
🌌Bubo – Space Industry 🌱Nanovibes – Energy and Environment 🩺PureSurf – Health 💻 RiskOpex – Digital Economy and ICT
Every year, the Science Park Graz event is one of the region’s most important innovation events, giving new impetus to start-up entrepreneurs and idea generators. The year 2025 showed that the future is shaped by those who dare to think new.
Congratulations to the Palletrix team – we are proud of you!
A Proof of Concept pályázat beadási határideje május 17. (szombat) 23:59!
A PoC programhoz azok az egyetemi jogviszonnyal rendelkező kutatók/oktatók/hallgatók, illetve az általuk vezetett csapatok nyújthatták be a pályázatot, akik az egyetemen végzett kutatás-fejlesztési tevékenységük keretében már előre mutató eredményeket értek el, valamint olyan új, ígéretes kutatás-fejlesztési ötlettel bírnak, aminek a megvalósításához, a piaci lehetőségek és technológiai működőképesség bizonyításához támogatásra, vagy mentorálásra van szükségük.
Szakmai támogatások:
● mentorálás ● üzletfejlesztés ● iparjogvédelmi tanácsadás ● szellemi tulajdon védelmi költségek átvállalása ● a feltalálók részére bér ● szolgáltatások kifizetése ● prototípus előállításához szükséges anyagköltség és komplex mechatronikai elemek külső terveztetése, bérgyártatása ● A pályázat keretei között az egyetem támogathatja cég létrehozását, amibe az egyetem befektethet, részesedést vásárolhat.
Hívunk minden játékfejlesztőt, művészt, történetmesélőt és kreatív elmét! A Turkic Game Jam 2025 hamarosan kezdetét veszi, és mi azt szeretnénk, ha te is részese lennél ennek az izgalmas eseménynek!
Egyesítsük a játékfejlesztés, a történetmesélés és az innováció erejét egy nemzetközi közösségben! Legyél akár tapasztalt fejlesztő, akár kezdő alkotó, ez a lehetőség neked szól: alkoss valami fantasztikusat, ismerj meg új barátokat, és mutasd meg a tehetségedet!
Esemény részletei:
Dátum: 2025. április 11–13.
Helyszín: Óbudai Egyetem, Budapest
Csapat létszám: 2-6 fő
Mi vár rád?
48 órás játékfejlesztő kihívás
Mentorálás és szakértői támogatás
Díjak, reflektorfény és egyedülálló lehetőségek
A legjobb csapatok Baku-ba utazhatnak, minden költséget fedezve!
Nemzetközi megmérettetés!
A Turkic Game Jam 2025 egyszerre öt országban zajlik: Azerbajdzsán, Törökország, Magyarország, Üzbegisztán és Kazahsztán! A helyi nyertes csapatok képviselője Baku-ba utazik, hogy részt vegyen a nagydöntőn!
A Grundfos mindig is az innováció és a fenntarthatóság élvonalában állt, és most eljött az idő, hogy az egyetemi hallgatók is részt vegyenek ebben az izgalmas kalandban! Ha van egy forradalmi ötleted a szivattyúk fejlesztésére, érdekel a digitalizáció és a mesterséges intelligencia világa, akkor ne hagyd ki a lehetőséget!
Mi is az a Grundfos Mérnökségi Verseny?
Ez egy olyan egyedülálló lehetőség, amely során a résztvevők egy háromfős csapatban dolgozva mérhetik össze tudásukat és kreativitásukat. A verseny során izgalmas feladatok és kihívások várnak rád, amelyek során lehetőséged nyílik megmutatni mérnöki szemléletedet, innovatív gondolkodásodat és csapatmunkában rejlő erősségeidet.
Miért érdemes jelentkezned?
Tapasztalatot szerezhetsz egy vezető nemzetközi vállalat szakértőitől.
Kibontakoztathatod kreativitásodat és innovatív ötleteidet.
Értékes ajándékokat nyerhetsz.
Kapcsolatokat építhetsz más tehetséges hallgatókkal és iparági szakértőkkel.
Hogyan jelentkezhetsz?
Gyűjts össze két lelkes csapattársat, és jelentkezzetek 2025. április 30-ig! A részletekért és a jelentkezéshez kattints a következő linkre: Grundfos Engineering Competition 2025
Ne hagyd ki ezt az izgalmas lehetőséget, hogy részt vegyél a jövő technológiai fejlesztésében! Légy részese a Grundfos közösségének, és mutasd meg, mit tudsz! 🚀
A VI. INNOMEET célja, hogy a hallgatók inspiráló történeteken, interaktív beszélgetéseken és közös ötletelésen keresztül közelebb kerüljenek az innovációhoz és a vállalkozásindításhoz.
🔹 Program: 🔸 18:00-18:10 | Egyetemi innovációs programok és lehetőségek bemutatása 🔸 18:10-18:40 | Hallgatói történetek – tapasztalatok első kézből 🔸 18:40-19:20 | Kiscsoportos ötletelés és megosztás 🔸 19:20-20:00 | Networking és kapcsolatépítés
Ha érdekel az innováció, szeretnél új kapcsolatokat építeni és hallgatótársaidtól tanulni, itt a helyed! Ne hagyd ki!
📅 Időpont: 2025. március 20. | 18:00 – 20:00 📍 Helyszín: Kandó Kálmán Kollégium, Bosch Terem (1034 Budapest, Bécsi út 104-108.)
Global Graduate Programme – Business Administration (Hungary) Global Graduate Programme – Engineering/Supply Chain (Hungary)
A Grundfos nemzetközi vezetőképző programja kiváló lehetőség friss diplomások számára, akik szeretnének egy dinamikus, innovatív vállalatnál nemzetközi karriert építeni.
💡 Miért érdemes jelentkezned? ✔️ Nemzetközi munkakörnyezet ✔️ Rotációs program különböző területeken ✔️ Szakmai és vezetői fejlődési lehetőségek ✔️ Versenyképes juttatások
Ne hagyd ki ezt az egyedülálló lehetőséget! Tudj meg többet és jelentkezz most!
A Proof of Concept (PoC) 2024 pályázatra benyújtott munkák közül öt kiemelkedő ötlet jutott be a döntő fordulóba, ahol a fiatal tehetségek bemutathatják elképzeléseiket és versenghetnek a fődíjért.
A döntős projektek:
Psychoanalyst Maguire
TenderWatch
VIS
Voicebank
Wörtering
A döntőre a 4. INNOMEET rendezvényen kerül sor, ahol a hallgatók szakértő zsűri előtt pitchelhetnek.
A rendezvény nyitott, de regisztrációhoz kötött. Várunk minden érdeklődőt, akik kíváncsiak a jövő ígéretes fejlesztéseire és az egyetemi innováció legfrissebb eredményeire.
Dátum: 2025.01.23. 18:00
Helyszín: Kandó Kálmán Kollégium, Bosch-terem (1034 Budapest, Bécsi út 104.)
Amennyiben szükséges, oldalunk cookie beállításait az alábbiakban tudja módosítani.
Feltétlenül szükséges sütik
Ezen sütik a weboldal rendeltetésszerű használatát biztosítják, a weboldal megfelelő működéséhez szükségesek, éppen ezért ezek használatát nem lehet megtiltani.
Funkcionális sütik
Az oldal statisztikai, elemzési célra sütiket használ (pl Google Analytics), azonban a weboldal ezek elfogadása nélkül is használható.
Ezeknek a sütiknek a használata segíti a munkánkat az oldal működésének javításában.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.