Kiberorvosi szakmai nap az Óbudai Egyetemen

Kiberorvosi Szakmai Napot rendezett az Óbudai Egyetem Kiberorvosi Kompetencia Központjának (KIKOK) nyertes pályázatát megvalósító szervezeti egység, valamint konzorciumi partnerei (3DHISTECH Fejlesztő Kft., ELKH Természettudományi Kutatóközpont). A 2019-1-3-1-KK-2019-00007 azonosítószámú „Innovációs szolgáltató bázis létrehozása diagnosztikai, terápiás és kutató célú kiberorvosi rendszerek fejlesztésére” című projekt célkitűzéseit és eddigi eredményeit mutatták be.

Az Óbudai Egyetemen folyó kibermedicina-kutatások egyik alappillére a 2016–2021 között zajló, Európai Kutatási Tanács (ERC) által támogatott tumormodellezés és személyre szabott terápiaoptimalizálás fókuszú „Tamed Cancer” elnevezésű kutatási projekt volt – hangzott el a projektet bemutató sajtótájékoztatón. A 2021 októberében lezárt kutatási projekt az Európai Unió egyik legnagyobb presztízsű, tudományos kiválósági programjának keretében került kiválasztásra. A projektet az Óbudai Egyetemen az Élettani Szabályozások Kutatóközpontja (PhysCon) valósította meg, Prof. Dr. Kovács Levente rektor vezetésével.

A sikeres ERC pályázat révén az egyetem Kiberorvosi Kompetencia Központja 2020 márciusában kezdte meg működését azzal a céllal, hogy a vállalati innováció és az egyetemi kutató-fejlesztő képesség szinergiáit kihasználva teremtsen új értéket a kiberorvoslás – elsősorban a daganatterápiák és a cukorbetegség különböző területein, tekintetében.

A KIKOK konzorcium, a 3D HISTECH Kft. és az ELKH TTK részvételével a daganatterápiák, a digitális patológia és a cukorbetegek életét segítő technológiák körében végez egyedülálló fejlesztéseket. A KIKOK üzemeltetése és fenntartása az Óbudai Egyetemen stratégiai célja, a konzorciális partnerekkel szorosan együttműködve, kiemelve az egyetem egészségügyi informatikai és mérnöki fókuszterületét – hangsúlyozta Dr. Galambos Péter, a KIKOK igazgatója.

Fókuszterületek

Az ERC kutatási program tematikáját követve a daganatok viselkedésének matematikai modellezése és a „smart terápiás” algoritmusok kidolgozása az egyik fő terület, amelyben a PhysCon csoport kutatói vesznek részt.

A másik kiemelt vállalás a cukorbetegséggel kapcsolatos döntéstámogató technológiák fejlesztése. Ez a kutatási vonal kiterjed egyebek mellett az okos eszközök érzékelőiben rejlő lehetőségek kiaknázására, így például a fizikai aktivitás vércukorszintre gyakorolt hatásának becslésére, illetve olyan felhőalapú technológiák létrehozására, amelyek hatékonyan támogatják az okostelefon alkalmazások mögött dolgozó MI algoritmusok fejlesztését és működtetését.

A digitális patológiai kutatásokban igazán látványos feladatokat végeznek az egyetem kutatói: a virtuális valóság és a robotika eszközeivel támogatják a patológiai leletek minél hatékonyabb feldolgozását.

Konzorciális partnerekkel együttműködve

A KIKOK konzorciális partnerének nevében, a 3DHISTECH Fejlesztő Kft. részéről Dr. Molnár Béla belgyógyász, gasztroenterológus szakorvos, a Semmelweis Egyetem Sejtanalitikai Laboratóriumának vezetője, a vállalat alapítója és cégvezetője elmondta, hogy a világ első teljes patológiaimetszet-előkészítő és – kiértékelő automatarendszerét fejlesztik ki. A projekt részeként egy rutin tárgylemez festő-fedő automatát egy 3DHISTECH tárgylemez scannerrel kötnek össze. Az automatizációt egy robotkar biztosítja. A robothoz egy kamerával ellátott tárgylemez manipulátort és vezérlőszoftvert fejlesztettek. A rendszerek összehangolt működését egy a 3DHISTECH Kft. által fejlesztett program végzi el. A fejlesztés elérte az engedélyezés szintjét, piaci bemutatása megtörtént. Az Óbudai Egyetem robotikai fejlesztő csoportjával együttműködésben egy olyan tárgylemez manipulációs rendszer is készül, amely a patológiai archívumok digitalizálását támogatja.

A 3DHISTECH támogatja egy teljes sejtek izolálására és molekuláris elemzésére szolgáló laser microdissector-manipulátor-optikai szkenner rendszer fejlesztését is. A fejlesztés részeként szabadalmat nyújtottak be egy különleges, egy-sejtes felvevő és lerakó rendszerre. A rendszer három optikai és fizikai fejlesztést integrál: inverz optikai tárgylemez digitalizáló rendszer, laser microdissector és egy saját fejlesztésű egyes sejtes felvevő lerakó optikai rendszer. A rendszer fejlesztés, prototipizálás és protokoll fejlesztés stádiumában van. A fejlesztés felhasználói a patológia laborok lesznek a tumor heterogenitás molekuláris eltéréseinek a meghatározására, tumor terápia optimalizálására.

A KIKOK másik konzorciális partnerének képviseletében – az ELKH Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai Intézet Gyógyszerrezisztencia kutatócsoportjának tudományos munkatársa számolt be a kemoterápiás kezelések optimalizálásának lehetőségéről. Dr. Füredi András elmondta: a rosszindulatú daganatok sikeres terápiája a modern orvostudomány egyik legnagyobb kihívása. A kezelés egyik alapköve még mindig a kemoterápia, amit a becslések szerint a betegek közel kétharmada kap a betegsége során. A kemoterápia annak ellenére nélkülözhetetlen eszköz, hogy még napjainkban is az „egy méret jó mindenkire” elv alapján alkalmazzák, vagyis az azonos típusú rákkal diagnosztizált betegek azonos protokoll szerint, azonos gyógyszerekkel lesznek kezelve, figyelmen kívül hagyva a jelentős egyéni különbségeket, amik befolyásolhatják a terápia hatékonyságát. A betegek szuboptimális kezelése nem megfelelő terápiás válaszhoz, gyógyszer rezisztencia és komoly mellékhatások kialakulásához vezethet, jelenségekhez, amik miatt a terápiák a leggyakrabban sikertelenek. „A Kiberorvosi Kompetencia Központ egyik fő célkitűzése éppen a kemoterápiás kezelések egyénre szabása számítógép-asszisztált terápiaoptimalizálással és preklinikai állatkísérletekkel. Munkánk során olyan génmódosított egér emlő tumor modelleket használunk, melyek nagyban hasonlítanak az emberekben azonosított örökletes mellrákhoz: ugyanannak a génhibának (Brca1) eredményeként alakulnak ki, kezdetben ugyanolyan jól reagálnak a kemoterápiás kezelésekre, azonban rövid idő alatt pont ugyanazokkal a mechanizmusokkal válnak érzéketlenné azokra. Ezekben az egerekben a hagyományos kemoterápiás protokollok ugyanúgy elbuknak egy idő után, mint a betegekben, így a cél olyan egyedre szabott kezelési tervek elkészítése, amelyek lehetőleg meghosszabbítják az állatok életét vagy akár meg is gyógyítják őket. Ehhez folyamatosan, napról napra adatokat gyűjtünk a kísérleti egerekből (daganat mérete, egér testtömege, a kezelés hatása, a gyógyszerek mennyisége a vérben stb.), amiket felhasználunk az algoritmus-alapú terápiageneráláshoz.” fogalmazott Dr. Füredi András, majd hozzátette: az eddigi eredmények alapján ez az újszerű megközelítés sikeres lehet, ha a fontos biológiai paramétereket megfelelően tudják mérni. Kimutatták, hogy az egyedre szabott kezelések átlagosan 70 %-kal hosszabbítják meg a túlélést a hagyományos terápiával szemben.

Dr. Galambos Péter igazgató kiemelte, hogy a KIKOK nem csak a támogatási időszakra vonatozó K+F célok megvalósításán dolgozik, hanem konzorciumon kívüli vállalatok igényei mentén is végez fejlesztéseket. Piaci K+F szolgáltatói minőségében az Óbudai Egyetem részt vesz többek között levegőtisztaság vizsgáló műszer fejlesztésében, és egy robottal támogatott gerincsebészeti rendszer kifejlesztésében is.

Az eredmények piacosítása

„A KIKOK fenntartható működésének érdekében az eredmények piaci hasznosítását is szem előtt tartjuk. A megvalósult fejlesztések egy részét hasznosító vállalkozásokon, „spin-off” cégeken keresztül visszük a piacra, amely modell a hazai egyetemi világban csak az utóbbi időben kezdett kifejlődni. A kiberorvosi területen, az Óbudai Egyetem vezető szerepet játszik a jó gyakorlatok kialakításában.” hangsúlyozta a központ vezetője.

A Szakmai Nap részletes programja az alábbi linken érhető el.
Megvalósítás időtartama: 2020.03.01. – 2024.02.28
Megítélt támogatás: 2.390.022.118 Ft
A konzorciumvezető támogatási összege: 909.335.977 Ft

Innovációs nap – Légy te is kutató! 

November 18-én második alkalommal szervezi az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ (EKIK) Innovációs napját, ahol a hallgatóknak és egyetemi munkatársainknak lehetősége van betekinteni az Egyetemünkön megtalálható Kutatócsoportok munkájába. 

Itt megismerhetik a kutatásokhoz tartozó különböző csatlakozási pontokat, ahol akár ő maguk is kapcsolódhatnak az adott projektekhez. 

Ismerd meg, és tudd meg, hogy ők, hogy lettek kutatók! 

Csatlakozz, vagy akár indíts saját kutatási projektet! 

Programterv: 

09:30 – 10:00 Welcome (pogácsa, üdítő, kávé, víz) 

10:00 – 10:05 Megnyitó: Dr. Haidegger Tamás, EKIK főigazgató 

10:05 – 12:00 Pódiumbeszélgetés formájában bemutatkoznak az EKIK kutatóközpontok (mi a tevékenységük, milyen kutatások zajlanak, milyen innovációk vannak, milyen projektbe tudnak bekapcsolódni az érdeklődő hallgatók (Moderátor: Bazsó Gábor Karotta – Totalcar) 

12:00 – 13:00 EBÉD 

13:00 – 14:00 Startup-előadások 

  • EKIK előadása az innovációmenedzsment folyamatokról az Óbudai Egyetemen belül 
  • KGK előadás a HSUP keretében 

14:00 – 15:00 Bazsó Gábor Karotta közönségtalálkozó 

Az Aulában folyamatos kiállítás tekinthető majd meg már futó projektekről. 

ROBOTECH2022

A robotika ma már túlnőtt azokon a határokon, amelyekre valaha is fogadni mertünk volna: a mesterséges intelligencia és a mechatronika találkozásából egy komplex képességekkel rendelkező, merőben új és formálódó tudomány alakult, amelynek jövőformáló fejezete éppen a szemünk előtt íródik. De vajon a robotok már a spájzban vannak? Mit hozhat a jövő a robotikában? A Robotech2022 szaklap Dr. Galambos Péterrel, a Bejczy Antal iRobottechnikai Központunk (BARK) vezetőjével készített interjút ebben a témában.

phplzZ9Ey

Kiberorvosi Szakmai Nap!

A Kiberorvosi Szakmai Napunkon izgalmas technológiákat és tudományos eredményeket mutatunk be. Az Óbudai Egyetem Aulájában már reggel 9:00 órától tekinthetők meg többek között a patológiai minták robotizált kezelését megvalósító berendezések; a nagyfelbontású digitális mikroszkópos felvételek virtuális valóság alapú megjelenítését támogató orvosi munkakörnyezet; az úgynevezett okos daganatterápiák fejlesztésének műhelytitkait bemutató kiállítóhely; és a cukorbetegek életét segítő szoftvertechnológiák. A kiállítással párhuzamosan a délután folyamán hat magas színvonalú előadáson nyújtunk mélyebb betekintést a terület iránt érdeklődőknek.

Találkozunk tehát november 3-án csütörtökön, az Óbudai Egyetemen! Mindenkit szeretettel várunk!

További információk: https://kikok.uni-obuda.hu/mtu-2022

Oktatási Robotok Szakmai Nap!

Hatalmas siker az első alkalommal megrendezett Oktatási Robotok Szakmai Napunk! Minden kedves résztvevőnk arra biztatott, hogy ezt folytatni kell, mert nincs még egy ilyen hiteles, színvonalas szakmai fórum ezen a területen. Mindenkinek köszönjük részvételt, és természetesen már most dolgozunk a folytatáson! Íme fotó galériánk az október 21.-i rendezvényről, amelyet Dr. Eigner György, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar dékánja nyitott meg. Nagyon sok izgalmas előadással készültünk, ezekről is részletesen beszámolunk.

Eseményünk FB-linkje, amelyet folyamatosan frissítünk!

https://www.facebook.com/events/1098495357751500/?post_id=1136325827301786&view=permalink&notif_id=1666415966104960&notif_t=feedback_reaction_generic&ref=notif

HSUP: Utólagos tárgyfelvétel!!

A nagy érdeklődésre való tekintettel az utólagos tárgyfelvételi időszakban az Egyetem ingyen biztosít lehetőséget a HSUP I. Hungarian Startup University Program tárgy felvételére.

Az utólagos tárgyfelvételhez a “OE-0033 – Utólagos tárgyfelvételi kérelem” kérvény kell beadni, ami a Neptunban az Ügyintézés/Kérvények menüpont alatt található.

Kérvényhez az alábbi adatokat kell megadni:

Tantárgy neve: HSUP I. Hungarian Startup University Program
Tantárgy kódja: EKEHSU1TTE
Kurzus(ok) kódja(i): 01
Indoklás: HSUP program

Az utólagos tárgyfelvétel a HSUP tárgy esetén díjmentes!

További információ: HSUP Program az Óbudai Egyetemen – Innovációs Iroda (uni-obuda.hu)

Ösztöndíjas startup tantárgy indul!

Páratlan lehetőség kínálkozik azoknak a hallgatóknak, akiknek van egy jó startup üzleti ötlete, amit régóta szeretnének valóra váltani. A nagy érdeklődésre való tekintettel a 2022/2023-as tanévben ismét indul a Hungarian Startup University Program kreditpontos képzés az Óbudai Egyetemen. Akit érdekel, keresse az E-tanterv „egyéb szabadon választható tárgyak” között, az EKEHSU1TTE tárgykód alatt. A HSUP tantárgyat szeptember 1-jén éjfélig van lehetőség felvenni.

Magyarország első felsőoktatási szintű startup kurzusának célja a hazai egyetemisták megismertetése az innováció világával, a modern vállalkozói ismeretekkel és a startupok működésével egy új, közös oktatási platformon keresztül. Az I. félévében az innovatív gondolkodásmód és a startup világának megismerése lesz a képzés fókuszában, míg a II. félévben a vállalkozás felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudás sajátítható el. Aki sikeresen teljesíti az első félévet és a második félévben is folytatja a tárgyat, havi nettó 150 ezer forint HSUP- ösztöndíjban részesül, valamint mentorok segítségével dolgozhat üzleti ötletén, álmai megvalósításán.

Az Óbudai Egyetem az elsők között csatlakozott a programhoz, és az ÓE HSUP csapatai hatalmas sikert arattak a tantárgy záró vizsgáján, a Demo Day-en, ahol a magyar üzleti élet vezető befektetői, vállalkozói előtt kellett pitchelni. FilaMass, MotivApp és Agilis Prés – csak három a sikertörténetek közül. A 3D-nyomtatási technológiákat tovább fejlesztő FilaMass csapatnak az Óbudai Egyetem is bizalmat szavazott, a közelmúltban együttműködési és technológia transzfer megállapodást írtak alá. Ezzel országos összehasonlításban is minőségi szintet lépett a hallgatói innovációk megvalósításának támogatásában.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kezdeményezésére, az akkor még Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakmai támogatásával 2020-ban indította el HSUP programját. Magyarország első felsőoktatási startup képzéséhez 21 egyetem – köztük az Óbudai Egyetem is – csatlakozott. A 2021/2022 tanév első HSUP félévét már 27 egyetem 4000 hallgatója kezdte el. A második félévben összesen 189 piacilag validált, inkubációra alkalmas projektet választottak ki.

Az Óbudai Egyetemen az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ Innovációs Irodája koordinálja a programot. Szeptember 1-jén éjfélig van lehetőség felvenni a tantárgyat. Vágjatok bele! Emelkedjetek ki a tömegből!

Részletek:

https://innovacio.uni-obuda.hu/hsup-program-az-obudai-egyetemen/

innovacio@uni-obuda.hu

Hatalmas siker a Hungarian Startup University Program Demo Day-en

A Hungarian Startup University Program (HSUP) második tanévének zárásaként – az EFOTT fesztivál kísérő rendezvényeként – Kápolnásnyéken tartották a „HSUP Demo Day” elnevezésű pitch versenyt július 13-án. Az országos HSUP program 27 tagegyetemének 189 projekt-csapata közül az NKFIH ipari partneriből felkért zsűri választotta ki az első körös legpiacképesebb és szakmailag, illetve üzletileg leginkább megvalósíthatónak ígérkező 20 projektet. Az egyetem csapatai hatalmas sikert arattak.

Az Óbudai Egyetem „Agilis prés”„MotivApp” és „FilaMass” elnevezésű startup-jai neves befektetőkből, üzletemberekből álló zsűri előtt mérettetett meg (Czigony Klaudia – Impact Ventures; Hendrich Balázs – Mathias Corvinus Collegium); Macher Péter – Vespucci Partners és Varga-Tarr Sándor – Hiventures).

Agilis prés

– Büszkeséggel tölt el, hogy a legfelkészültebb pitch-eket az ÓE csapataitól hallottam. Kerek, összeszedett, mindenre kiterjedő komplett bemutatkozások voltak. Az előadók tökéletesen tartották az időt, a csapattagok ügyesen felosztották egymás közt a mondanivalót, és a zsűri keresztkérdéseire is kimerítően tudtak válaszolni. A zsűri mindegyik projektet szakmai támogatásra érdemesnek találta, így a csapatok hamarosan felvehetik a befektetőkkel a kapcsolatot – értékelte az ÓE csapatok szereplését Gedeon Tímea, az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ (EKIK) Innovációs irodavezetője, a HSUP program koordinátora.

MotivApp

Dr. Berecz József és Árendás Csaba HSUP-mentorok is részt vettek a rendezvényen, ők is pozitívan értékelték az ÓE csapatok szereplését.

– Egyértelműen azt tudom mondani a csapataink prezentációiról, hogy kifejezetten jól sikerültek. Mindegyik csapat betartotta a megbeszélteket, és sikerült bemutatniuk a terméküket, amit a zsűri is nagyra értékelt. Sajnos konkrét befektetési ajánlatot még nem kapott egyik csapat sem, de az Agilis prés csapat két helyről is kapott meghívást, hogy tárgyaljanak, míg a Filamass abban kapott segítséget, hogy mire koncentráljanak a megtakarítási lehetőségek hangsúlyozásakor. Én mindenképpen pozitívan értékelem a szereplésünket – fogalmazott Dr. Berecz József. A csapatok is elégedettek az eredményeikkel, a kiérdemelt szakmai felajánlásokkal.

FilaMass

Óbudai Egyetem: újabb Európai Uniós pályázatot nyert!

Az EKIK és a Neumann János Informatikai Kar (NIK), mint szakmai megvalósító, sikeresen pályázott egy európai  konzorciummal, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) „Felsőoktatási Intézeti Kezdeményezések” elnevezésű programjára az EcoAction elnevezésű projekttel.

„Nagyon örülök neki, sokat dolgoztunk a siker érdekében, és végül egy olyan szakmai programot állítottunk össze, amelyik támogatja a más sikeresen elindított Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma fejlesztését, a vállalati kapcsolatépítést, és az Óbudai Egyetem tudományos és innovációs parkjaira vonatkozó előkészítő és megvalósító munkálatokat egyaránt. Stratégiai partnerünk, a szombathelyi Pannon Gazdasági Hálózat (PBN) a konzorcium összeállításában és a pályázat előkészítésében biztosított rendkívüli szakmai támogatást. Az Óbudai Egyetem a vállalkozóvá válás oktatásán túl elvállalta a projekt eredményeinek kommunikációját is, ami intézményünk nemzetközi láthatóságát is erősíti. Ez az első EIT HEI pályázat, amit elnyertünk, hatalmas siker, külön köszönet Gedeon Tímeának, az EKIK Innovációs Irodavezetőjének, aki a projektmenedzsere az egész pályázatnak, és oroszlánrészt vállalt az előkészítésben is.” – méltatta Dr. Eigner György, a NIK dékánja a kimagasló eredményt.

„Ez a pályázat is illeszkedik azokhoz a folyamatokhoz, amelyek elindultak az NKFIH által támogatott EIÖ – ÖKO1 pályázatban, és folytatódtak az ÖKO2 Innovációs Ökoszisztéma projektjeinkben, így nagyon örülünk, hogy partnereinkkel, a főpályázó finn SeAMK – Seinäjoki University of Applied Sciences egyetemmel és a magyar Pannon Gazdasági Hálózattal (PBN) együttműködésben sikerült nyernünk. Közösen dolgozhatunk a vállalkozói egyetemmé válás és az innovációs ökoszisztéma eredményeinek kiteljesítése érdekében. Az első célkitűzés, hogy a partner egyetemeken meglévő innovációs ökoszisztémák módszertanát kölcsönösen megosszuk a konzorciumon belül.” – fogalmazott Gedeon Tímea.

A több mint 270 szervezetből álló hálózathoz csatlakozva a kiválasztott partnerek részt vesznek az EIT felsőoktatási intézményi kezdeményezésében, amelynek célja, hogy az oktatási intézményeket szakértelemmel, finanszírozással és az EIT innovációs ökoszisztémájához való hozzáféréssel támogassa. A program eddig mintegy 50 projektnek nyújtott finanszírozást. Az EIT felsőoktatási intézményi kezdeményezésének (HEI) célja, hogy fellendítse az európai innovációt a felsőoktatásban, támogassa a fenntarthatóbb, digitális és versenyképesebb Európa felé történő kettős átmenetet.

A projekt megvalósítási időszaka: 2022. július – 2024. június

Az EIT

Az EIT erősíti Európa innovációs képességét azáltal, hogy megoldásokat kínál a sürgető globális kihívásokra, és segíti a vállalkozói tehetségeket a fenntartható növekedés és a szakképzett munkaerő megteremtése érdekében ipart és szakképzett munkaerőt Európában. Az EIT szerves része a Horizont Európa, az EU Kutatási és Innovációs keretprogramjainak. Az intézet támogatja a dinamikus pán-Európai partnerségeket, az EIT tudás- és innovációs közösségeket, a vezető vállalatok, kutatólaboratóriumok és egyetemek között.