Fiatal tehetségek és innovatív ötletek a 2026-os Startup Challenge-en
Sikeresen lezajlott a 2026-os Startup Challenge. Az eseményt többek között az Óbudai Egyetem is támogatta. Az első két napon középiskolás csapatok dolgoztak saját innovatív ötleteiken, miközben formálták és fejlesztették elképzeléseiket.
A harmadik napon a döntőbe jutott tíz csapat pitch formájában mutatta be projektjét a zsűri és a közönség előtt. A csapatoknak 5 perc állt rendelkezésükre a prezentációra, majd további 5 percben a zsűri kérdéseket tehetett fel, hogy mélyebben megismerje a projekteket. A zsűri tagjai között Bacsai László, az Óbudai Egyetem Innovációs Irodájának vezetője is szerepelt, aki értékes visszajelzésekkel segítette a csapatokat.
A versenyt egy jelbeszéd-tolmácsolással foglalkozó csapat nyerte. Gratulálunk az érdekes és hasznos ötlethez, és sok sikert kívánunk a gyakorlati megvalósításhoz!
Az Óbudai Egyetem számára kiemelten fontos a fiatal tehetségek és az innovatív gondolkodás támogatása. Reméljük, hogy a résztvevő diákok közül néhányan a jövőben az Óbudai Egyetem innovátorai közé is csatlakoznak majd. 🚀













